A média-társadalom elméletek között az idő előrehaladtával fokozatosan bukkantak fel a nem kizárólag egyirányú közlésről, a befogadókat csak passzív szereplőként értelmező elméletek. Ez némileg tán azzal is magyarázható, hogy maguk a médiacsatornák, médiaközvetítő eszközök is változtak a kor előrehaladtával, s azok jellegüknél fogva jobban tartalmazták a fogyasztókat. A tévés szavazásoktól, a nézőket megszólaltató műsoroktól (kívánságműsor, betelefonálós műsorok) eljutottunk a facebook korához. A közösségi oldalak egyben közösségi média szerepet is betöltenek és sok sztenderd média- vagy sajtószolgáltató is kiterjeszti tartalomterjesztését a közösségi oldalakra. A facebook a felhasználóit folyamatos tartalomfogyasztásra ösztönzi. Ráadásul, minden egyes felhasználót magát is mini-tartalomgyártóvá tesz azzal, hogy profilunk mind színesebb beállítására, szerkesztésére, életünk bemutatására sarkall. E kettő, egyébként kizárólag üzleti aktus a legjobb célzási lehetőségekkel rendelkező hirdetési rendszerrel ötvözve egyszerre teszi a felhasználókat a médiatermékek aktív fogyasztóivá, önkéntes terjesztőivé és szerkesztőivé, miközben a reklámokat olykor észrevétlenül, sőt, bizonyos üzleti modellek esetében (pl. YouTube influencerek követésével) önként és ellenérzések nélkül megnézik. A vitathatatlanul zseniális modell egyszerre tesz kitüntetetté és kiszolgáltatottá, elszigeteltté. Bár üzletileg több szereplőnek (persze leginkább a közösségi oldalak tulajdonosainak) megéri a rendszerben való részvétel, az elmúlt két évben egyre több példa előkerül arra, milyen gyengeségei vannak a közösségi oldalaknak és milyen káros hatással lehet az a fogyasztói társadalomra (emberi esetek, magányosság a való életben, politikai befolyásolás, véleményformálás, téves tanok álhírek és szélsőségek terjesztése, propaganda futtatás, hozzáférések tiltása, bűnelkövetők térnyerése, mozgalmak és forradalmak, lázadások kommunikációja, stb.)
A média-társadalom elméletek között az idő előrehaladtával fokozatosan bukkantak fel a nem kizárólag egyirányú közlésről, a befogadókat csak passzív szereplőként értelmező elméletek. Ez némileg tán azzal is magyarázható, hogy maguk a médiacsatornák, médiaközvetítő eszközök is változtak a kor előrehaladtával, s azok jellegüknél fogva jobban tartalmazták a fogyasztókat. A tévés szavazásoktól, a nézőket megszólaltató műsoroktól (kívánságműsor, betelefonálós műsorok) eljutottunk a facebook korához. A közösségi oldalak egyben közösségi média szerepet is betöltenek és sok sztenderd média- vagy sajtószolgáltató is kiterjeszti tartalomterjesztését a közösségi oldalakra. A facebook a felhasználóit folyamatos tartalomfogyasztásra ösztönzi. Ráadásul, minden egyes felhasználót magát is mini-tartalomgyártóvá tesz azzal, hogy profilunk mind színesebb beállítására, szerkesztésére, életünk bemutatására sarkall. E kettő, egyébként kizárólag üzleti aktus a legjobb célzási lehetőségekkel rendelkező hirdetési rendszerrel ötvözve egyszerre teszi a felhasználókat a médiatermékek aktív fogyasztóivá, önkéntes terjesztőivé és szerkesztőivé, miközben a reklámokat olykor észrevétlenül, sőt, bizonyos üzleti modellek esetében (pl. YouTube influencerek követésével) önként és ellenérzések nélkül megnézik. A vitathatatlanul zseniális modell egyszerre tesz kitüntetetté és kiszolgáltatottá, elszigeteltté. Bár üzletileg több szereplőnek (persze leginkább a közösségi oldalak tulajdonosainak) megéri a rendszerben való részvétel, az elmúlt két évben egyre több példa előkerül arra, milyen gyengeségei vannak a közösségi oldalaknak és milyen káros hatással lehet az a fogyasztói társadalomra (emberi esetek, magányosság a való életben, politikai befolyásolás, véleményformálás, téves tanok álhírek és szélsőségek terjesztése, propaganda futtatás, hozzáférések tiltása, bűnelkövetők térnyerése, mozgalmak és forradalmak, lázadások kommunikációja, stb.)
VálaszTörlés